A Végtelenség Eredetének jótéteményei
Érzések nélkül mint falevél fa nélkül.
Érzések nélkül, mint patak forrás nélkül.
Érzések nélkül, mint szellő levegő nélkül.
Érzések nélkül, mint ember születés nélkül.
Van-e értelme? (Mindennek van értelme.) S vajon van-e értelme azon szavaknak, melyek érzésekről beszélnek, de átélés nélkül léteznek. Vajon azok a betűk, szavak jelentenek-e valamit, ha nincsenek megélve? Vajon tényleg lényegét veszti a sok szenvedés és öröm, ha nincs bekapcsolva a Szellem, Test és Lélek. Vajon tudja-e a Lélek, hogy mi végre kapott testet itt? Vajon számít-e jóakaratra hordozójától, s bízik-e egyszer majd a keserves álomból ébredésre. Vajon a test és tudat együtt dolgoznak-e a Lélek elnyomásán. Vajon ki tudják-e hozni magukat a fizikai állapotok által szőtt sodró betegségekből.
Van valami egy fa alakjában. Igen. Erezet, eredet, kinyílás, kibontakozás, gyökerek – falevél.
Van valami a forrásban. Igen. Megszületés, kibújás, halk csobogás, sodrás, folyamatosság – patak.
Van valami a levegőben. Igen. Libbenés, esés csillapítás és visszatartás – szellő.
Van valami a születésben. Igen. Csoda test, gyönyörű Lélek, öröm, Szeretet – ember.
Ember! Ember! Ember!
Vajon ezek a szótagok átélték már elégszer az érzést. Az igazi érzést, amivel ki lettek mondva, le lettek írva. Vajon ezek a betűk tudják is, hogy milyen őszintén és kitartóan lehet Szeretni. Tényleg volt már ez a szó úgy kimondva, hogy attól mindenki egy kicsit legalább boldognak érezte magát.
Sietős lépteivel az időfogytán haladó testek egyszer csak megállnak. Mindegyik. Megállnak és figyelnek – pedig szemmel érzékelhetően semmi nem történik. Megállnak és figyelnek. Valamit éreznek! Végre valamit éreznek!! Éreznek!!! Ekkor mindenki egyszerre egy dologra koncentrálva átérzi létezése jelentőségét. Ekkor egyszerre egy dologra összpontosítva arra gondolnak, mennyire fontos az életük. Mennyire hihetetlen jelentőségű saját maga számára és a másiknak is, hogy élnek. Hogy élnek magukért és a másikért. Ekkor egyszerre, egy időben magukra és másokra gondolva megélik a Szeretetet.
Szeretetből kaptunk minden itteni adományunkat. Szeretet hozta létre sejtjeinket. Szeretetből kaptunk szellemi aktivitást, józanságot. Szeretet ölelte át érzékszerveinket, mielőtt megkaptuk a lehetőséget, hogy használjuk. Megszülettünk és pusztán Szeretetből egyszeriben érezni kezdtünk. Szeretetből lehetőséget kaptunk, hogy érezzünk, és megélhessük azokat.
S ekkor egyszerre mind megállnak, mert érzik, hogy értük van a Szeretet. Minden pillanatban értük van fenntartva a Szeretet – csak épp nem veszik észre. Mert nem állnak meg egy pillanatra sem. Mert nem tudják félrerakni hétköznapjaikat és csak a munkán jár az eszük.
Álljatok meg! Ne szóljatok semmit! Ne reagálj semmire! Gondolatban se beszélj! Némán se fordulj oda senkihez.
Némán, csendben, megnyugodva kikapcsolt kötelességekkel és sietős idő nélkül figyelj!
Figyeld meg a csendet. Figyeld meg a némaságot. Figyelj és figyelj. Csak nyisd ki belső érzékeidet és figyelj.
Érzések fognak jönni. Sokkal fontosabb megélni való belső Kincsek fognak előtörni. Könyörögni fognak, hogy figyelj egy kicsit rájuk is. Mintha egy kisgyermek szaladna oda hozzád a verőfényes benzingőzös utcai forgatag közepén és elkezdené huzigálni nadrágod szárát. Mintha telefonnal a fülednél, életed üzletével a vonal másik végén, slusszkulccsal a zsebedben, sikerekre és kudarcokra ítélt tudatoddal valaki megszólítana, és arra kérne, hogy tedd le, amit eddig kényszerűen becipeltél életedbe, s mostantól állj meg fél órára minden nap és csak figyelj szótlanul.
Szótlanul megállni akár 5 percre is a céges ügyvitel mellett. Szótlanul megállni akár 4 percre is a programnyelvek szőtte digitális háló mellett. Szótlanul 3 percre megállni egy ország vezetése mellett. Szótlanul állj meg 2 percre és tedd félre a szikét és implantátumot.
Kérlek! Szótlanul állj meg, kérlek, csak 1 percre és gondolj arra a Szeretetre, amellyel Te is megszülettél.
Szótlanul is minden megy tovább. Szótlanul is folynak az átutalások és iktatások. Megnémulni azért, hogy kellemesebben érezd magadat. Megnémulni egy pillanatig csak azért, hogy észrevedd a Jelentőségeket. Némán rálelni eddig láthatatlan Fontosságokra.
Jelentős…
Fontos…
Egyedül élni a milliárdnyi társ mellett. Ez az igazi kihívás, nem az Ébredés. Egyedül leélni évtizedeket anélkül, hogy megbolondulnál és eret vágnál magadon, másokon. Egyedül lenni a világon úgy, hogy rengeteg emberrel beszélsz. Beszélsz hozzájuk, s csak úgy lepereg a filmed. Beszélsz hozzájuk és millió szót kimondva eltelik az emberöltőd úgy, hogy nem érezted soha igazán kimondva egyik szót sem: „Szeretlek!”.
Szeretlek, mert tudom és érzem, milyen szeretni. Valóban éreztem már. Mert igazából kimondom: Szeretlek! – mikor magam vagyok és találkozok Velem. Elmondom és átérzem annyiszor, ahányszor csak szüksége van Lelkemnek, hogy bízzon bennem. Annyiszor ismétlem meg a végtelenség elérésnek bizodalmával, ahányszor a „Végeztem!” érzést nem keresem már majd többé. Annyiszor fogom megerősíteni Lelkemet a Szeretetemmel, ahányszor csak kéri. S nincs feltétele annak, hogy megkapja. Nem kell neki semmit sem megtennie azért, hogy én Szeressem igazából. Puszta létezésével kiérdemli azt.
Szeretlek!
Hányszor hangzik el ez a szó anélkül, hogy benne lenne a Kimondó valójában. Használjuk mások boldogítására, de soha nem éltük meg magunkban. Soha nem szereztünk örömet Lelkünknek ezzel az érzéssel. Használjuk, de soha nem sajátítottuk el. Mintha az emberiség kapna egy tárgyat és elkezdené használni anélkül, hogy megtanulta volna értelmezni mibenlétét. Nincs is fogalma arról, hogy mi az, de valaki látta, hogy valaki erre, meg arra használta. Akkor én is arra fogom. De igazából nem is arra való, hogy magunkhoz láncoljunk érzelmi képzetekkel, csökönyösséggel embereket, csak mert úgy szokták mondani: „Szeretlek!”
Szeretlek!
Szeretlek, mert tudom, érzem milyen szeretni. Mert tudom szeretni magamat. Elfogadom magamat, mert szeretem Lelkemet, Testemet.
Szeretek szeretni, mert rájöttem, magamat szeretni egyet jelent: az egész világot Szeretem. Ilyenkor nemcsak magadnak szerzel örömet. A Szeretetteljes pillanatokban - melyeket magaddal töltesz megállva a forgatag közepén – minden emberrel tudatod, hogy Te már képes vagy igazából Szeretni. Ilyenkor némán, szinte oda nem figyelve minden ember megáll a Földön: még egy valaki, aki igazán tudja Szeretni magát!
Ebben a pillanatban megtörténik a Minden – benned.
Ebben a pillanatban megtörténhetne a Minden – a többiekben.
Magad vagy saját forrásod. Magad vagy saját hited. Magad vagy saját erőd. Nem kell többé külső segítség – pszichológus, antidepresszáns, rövides pohár.
Forrásodból patak csordogál, fád ágain levelek nőnek, tiszta levegőjű réted felett szellő libben. Lelked ilyenkor érzi igazán, hogy emberré váltál megtestesült sejtjeiddel és szellemi képességeiddel együtt. Lelked ilyenkor büszkén néz Rád, teljes egész Valóságodra, mert bíztál benne és hallgattál Angyalhangjára. Lelked ilyenkor úgy érzi, Te segítettél neki hazatérni. Lelked ilyenkor megnyugszik és átöleli Őt az általad megteremtett és táplált Szeretet.
Lelked ilyenkor csak ül, kacéran mosolyog és néz Téged. Néz, mert boldogság tölti el a Te látványod miatt. Néz Téged, mert nincs Gyönyörűbb élőkép a Földön rajtad kívül.
Adományok vagyunk mindannyian! S mikor ezt megértjük, kezdjük el az igazi Életünket!
A Végtelenség Eredetének jótéteményei vagyunk…
Hálás vagyok, hogy mindezt itt, ebben a bőrben így átgondolhatom, megélhetem, átérezhetem! Köszönöm!
2015. február 5.
