Elmondhatsz valamit szavakkal
Elmondhatsz valamit szavakkal, mondatokkal, regényhosszúságú történetben... Olvashatsz érzésekről újságban, verseskötetben... De igazán mesélni, átadni, közvetíteni, hazugság nélkül az igazat megmutatni az arcunk, tekintetünk képes! Nézz bele a szemekbe az utcán... Gyönyör és kínlódás, egyszerre!!!
Saját magunk vagyunk saját támaszunk. Én a sajátomé. Csak én segíthetek magamon, csak én nyújthatok lelki támaszt magamnak. Ha magaddal le tudsz rendezni egy lelki mélypontot, már semmi nem állhat a boldog, teljes élet útjába. Természetesen külső tényezők létrehozhatnak ellentmondásokat magadban. Amikre nagyon oda kell figyelni és minél hamarabb orvosolni kell.
Csak Te vagy saját magad orvosa. Ha tudod kezelni belső lelki világodat, kész vagy mindenre. Ha teljes tudattal és fegyelemmel magadra tudsz koncentrálni és belemélyedni bensődbe, fel fogod tudni tárni értékeidet, „hibáidat”. De „hibáid” nem visszafordíthatatlan tényezők. Inkább egy feladvány, egy érzékekkel felfogható feladat. Mint egy egyenlet, amelynek minden tényezője egyértelműen le van írva. A feladat, hogy egyik oldalról a másikra átpakolva végül az egyenletet szimetrikussá képezzük. Mely szimetriának lényege, hogy tisztán lássunk. Mert ugyan a tényezők megmaradnak, de lépésről lépésre lebontva, csak a lefaragott, egyszerűsített megoldás marad. S ezzel a megoldással többet nem kell foglalkozni, csak alkalmazni. Olyan, mintha kapnál egy sablont, amit az arra alkalmas időpontban, helyzetben beillesztesz a gondolatvilágodba, s máris készen vagy. Nem kell tovább hezitálni, spekulálni.
Belemélyedsz, belesüppedsz egy lelki helyzetbe. Érzed, ahogy körülfog, szorít. S magával vonz számos mellékes érzetet, amikkel még hadilábon állsz. Azt sem tudod, melyik volt az elindítója szenvedésednek, de csak gyűrűzik, szorít. Kínlódás minden pillanat. Azt veszed észre, csak ezen jár a gondolatod, már nem is vagy éhes, kezdesz fáradni, álmosság vesz rajtad erőt…
Pedig csak lelkileg vagy kibillent állapotban. Ilyen lelki állapotokból gyökerezik számos betegség. De tudsz magadon segíteni! Tudsz magadnak támaszt nyújtani! Csak meg kell tenned az első lépést! Tegyél önmagadért! Tegyél lelki békédért, s testi egészségedért!
Semmi nem kell hozzá, csak türelem. Nekiállsz rendbe rakni érzésvilágodat, csak egy lépés. Az első arról szól, hogy akarod. Arról döntesz, hogy igen, szeretnél másképp gondolkodni, szeretnél a helyzetekben másképp reagálni, szeretnél kevésbé kizökkenni bizonyos szituációkban. Szeretnél gyorsabban gondolkodni, gyorsabban reagálni, megfelelően reagálni. Szeretnél saját gondolataiddal azonnal reflektálni embereknek, tiszta szívből olyanokat mondani, amiket valóban te érzel. Szeretnéd önmagadat megmutatni viselkedéseden, beszédeden, gondolat-, és érzésvilágodon keresztül.
Egy dolgos, de annál inkább hasznos, BOLDOG nap után besüppedve a foteledbe arra gondolsz, mennyire hálás vagy azért, ami Veled történik... Csak úgy szabadon vagy, létezel bele a világba, semmi nem zökkent ki, semmi nem állja utadat! Vagy Te, s van a Világ! S ketten csodás dolgokat hoztok létre, de mégis önálló, szabad akarattal irányítod tetteidet, érzéseidet... Gondolatok, csodák, megbecsülés, feladat, elismerés, barátság... Öleld meg a Világot - része vagy Te is! Öleld meg Magadat, s egy Világ fog a nyakadba borulni!
Voltam éveken keresztül saját magam árnyéka. Mint egy szürke folt az élénk színű életben. Egy mozdulatlan, lelketlen, nem gondolkodó, csak vegetáló ember voltam. Sokáig. Színtelen életemben ugyan voltak magasba törő vonulatok, de nem tudtam velük mit kezdeni. Nem volt meg a kulcs azokhoz a fel-feltörő kreatívmorzsákhoz. Valami készülődött bennem, valami meg akarta mutatni magát, de nem bírtam vele. Nem tudtam belekapaszkodni igazán egyik fantáziát elindító gondolatba sem, mert nem ismertem MAGAMAT. Nem voltam tisztában magammal, képességeimmel, önismeretemmel. Nem éreztem magamban önbizalmat, csak amolyan kába lebegést éreztem. Minden történik körülöttem, én beleültem valami áradatba, ami számomra nem volt értékelhető – ezt csak később tudtam így megfogalmazni. Abban a helyzetben nem éreztem, hogy ez haszontalan. Akkor jó volt, ami volt. Persze éreztem legbelül, hogy változtatni kellene, de nem engedtem ezt sem a felszínre.
Éveken keresztül el voltam magamban, még páromról sem vettem nagyon tudomást. Eléltem mellette, mintha ott sem lenne. Ahova ő ment, oda mentem én is. Teljesen elvesztettem egyéniségemet. Kiváltó okát egyenlőre még keresem. Természetesen senkit nem hibáztatok, mert ennek is oka volt, hogy megtörténjen. Hónapoknak, éveknek kell eltelnie, hogy valami bebizonyosodjon. Türelem! Nem győzöm hangsúlyozni a türelem, mint az egyik hihetetlen jelentőségű lelki erény fontosságát.
