Előrántott érzés...
Ülök az autóban, megyek A-ból B-be. Teljesen semleges nap, nem történt semmi különös eddig, s várhatóan nem is fog történni. Egyszerűen vagyok, létezek bármiféle különleges szemmel, füllel észrevehető tényező nélkül. Nincs semmi, ami csoda módjára meghatározná perceimet, óráimat. Csak létezek, és ennyi.
Aztán fékezek, kuplungot kinyomom, indexelek, körülnézve fordítom a kormányt, amolyan öregesen, nyugodtan. Nincs különösebb figyelem elterelődésre okot adó jelenség a közelemben. Gázt adok, engedem a kuplungot, hadd érjenek össze a fogaskerekek és adják át egymásnak az energiát. Elindul a test, lassan fordulnak a gumik az aszfalton, mint eddig minden nap. Mert ez a dolguk. Mert azokat azért készítette az ember, hogy elkopjanak a bitumenes keveréken. Gyalogos átkelőhely. Nincs senki, akivel előzékeny lehetnék.
Majd ebben a pillanatban megtörténik az a csoda, amire talán eddig vártam. Biztonsági övvel és megfelelő műszaki állapottal felszerelkezve a fizikai létezés közepén egy érzés ránt magával. Test a testtel érintkezik, mozdulatot mozdulat követ, szemmel és füllel, bőrrel és szaglósejtekkel tájékozódva egy megfoghatatlan érzés nyilall belém.
Mintha nem én irányítanám. Mintha valaki belenyúlna az érzéseimbe, s előszedné ezt: „Figyelj csak! Neked most erre van szükséged! Tessék! Itt van! Érezd!”
Hihetetlen erővel belém hasít ez az érzés. Nincs előjele, nincs gondolati kierőszakolása. Nem akarattal, nem belőlem indul! Nem én irányítom! Mégis előjön, és teljes szívvel átélem. Valaki belém nyúl, megsimogat, megpuszil, rám néz erősen! Valaki mellettem van, kísér mindenhova, s a megfelelő pillanatban közbelép. Ez a valaki érzi, ha szükségem van segítségre. Ez a valaki minden percben engem figyel. Ez a valaki érzi, amit én érzek! És a megfelelő időben megteszi azt, amit meg kell tennie.
Hirtelen, önkéntelenül belém nyilall az érzés: „Köszönöm, hogy élek! Köszönöm, hogy élhetek! Köszönöm, hogy itt, a Földön ilyen hihetetlen magasságokban létezhetek! Köszönöm, hogy ki tudtam törni a puszta anyagi létezés szintjéből! Köszönöm, hogy esélyt kaptam az életre! Köszönöm, hogy esélyt kaptam, bebizonyítsam, itt, a Földön is lehet példaértékű lelki életet élni! Köszönöm, hogy velem vagy minden pillanatban! Köszönöm, hogy képességet kaptam az anyagi világ sodrásából való felülemelkedésre! Köszönöm, hogy velem vagy, és mindig figyelsz!”
Felkavaró érzés, mert azonnal el kezd potyogni a könnyem és alig látom az utat. Ilyenkor jó lenne ellazulni. Viszont tudom, hogy hazaérve, nyugodt körülmények között felidézhető ez az élmény.
Nincsenek rá szavak, milyen hatással van rám.
Megnyugszok tőle. Azt érzem, jó kezekben vagyok. Mindig van velem valaki, és amit teszek, ahogy élek, az tetszik másnak is. Úgy érzem, büszkeséggel töltöm el valakinek a szívét, ha rám néz. Azt érzem, valójában már nincs akadálya annak, hogy visszamenjek oda, ahonnan érkeztem. Úgy érzem, mindent megtettem azért, hogy magabiztosan, tiszta szívvel és ragyogó lélekkel hazatérhessek, ha visszahívnak.
Ami mostantól következik, az már csak grátisz!
S ezért az ajándékba kapott időért vagyok nagyon hálás!
Köszönöm!
2015. július 26.
