Évtizedek múló gyönge pora

Évtizedek múló gyönge pora végigsimul a tárgyakon. Évek, melyek részleteiben nem is fontosak. Évek, melyek gyökerei valamikor gyermekkorban sarjadtak és csak úgy belefeledkezve hónapok teltek élettel. Évek telnek élettel és érzésekkel csak azért, mert ez a feladat most. És állni kell a sarat, bármi történik is. Évek telnek élettel, akár rossz, akár jó – és nincs senki rajtad kívül, hogy eldöntse, mi rossz, mi jó. Nincs helyetted senki, aki ugyanúgy megélné éveidet, mint Te magad. Nincs senki, aki terheidet átvenné és továbbvíve feloldozást adna. Megkaptál valamit és évek alatt, életnyi szenvedést és csodást kell cipelned, amíg feloldozást nem kapsz – Magadtól. Kirótt terheid és varázslataid egyszerre okoznak kínt és örömet. Egyszerre létezik halál és élet – de még sincs egyik sem. Egyszerre létezik szenvedés és boldogság – s mégis, egyik sincs.

Felvállalva életünk minden percét lenyomatokat hagyunk magunkban és másokban is, melyekért felelősséget kell vállalnunk és viselnünk ugyanúgy tovább. Nincs mit tenni. Ami megtörténik, csak szembenézve vele és szeretettel zsebre dugva tovább kell élnünk, tudatában léve a következményekkel.

Úristen! Mennyi kínlódást viselnek el emberek, nem tudva, hogy sosincs vége, és mégis, ha úgy szeretnénk, egyszeriben vége lehet a szenvedésnek – csak meg kell értenünk lényegét az Eredendő életnek és szabályoknak.

Úristen! Mennyi, de mennyi feleslegesnek hitt kitérőt neveznek el tévútnak, amikor minden pillanatban azért utazunk, hogy minden a helyére kerüljön. Hihetetlen alázattal és megalkuvással térünk vissza ugyanoda…

Úristen! Mennyi kétségbeesést él meg az ember és képzeli magát a végtelen gyűlölet és elveszettség közepén egy magatehetetlen porszemnek, amit csak úgy rángat az elképzelhetetlen gonoszság.

Úristen! Ha mindezen tudatlanság egyszerre felszabadulna és mindenki ráébredne élete értelmének, válaszokkal teli sugallatainak és a „soha nincsenek véletlenek” egyszerű magyarázatának… Elképzelni nem lehet, mi történne akkor.

 

Évtizedek múló gyönge pora megpihen egy csészén. Megpihen és gyűjti magába a szemtanúként végigasszisztál életeket. Csak úgy feltette valaki a polcra, hogy tegyen jó szolgálatot. Magáért az emberért. Magáért az életért. S bár soha nem volt használva és nem emelték egyszer sem ajkakhoz, ő megteszi a Mindent. A Mindenért. Mert erre született…

Mert végtelenségéből egy kis időre kilépve annyit tesz, hogy felvállalva porcelán mivoltát neki áll feladatot teljesíteni. Ezt választotta, ezt kérte és megkapta. És minden nélkül, csak ő egymaga belefeledkezve az élet sodrásába teszi a dolgát – hangtalanul, némán, észrevétlenül, mert ezt kérte…

Nem kell szemtanú és vállveregetés…

Úristen! Mennyi nem létezőnek és haszontalannak hitt élet sorakozik csak arra várva, hogy egyszer elhiggye viselője, hogy ez tényleg fontos és hasznos. Ez tényleg az, amit kértem. Tényleg meg tudom tenni azt, amit annyira szerettem volna megtenni. És most végre megkaptam az Eredendőtől és fel tudom használni tudatosan. Tudatában lenni létezésünk miértjének…

És megbocsájtva mindenkinek mindenért… Hálásnak lenni, mert éberen képesek vagyunk megtenni a lehetetlen és elképzelhetetlen valóságában egy hihetetlen pillanatnyi időrengeteg között sodródva belepillantva a valóság szőnyege alá kitárulkozva és belepihenve abba, amit mi kértünk… Csak épp elveszítve önállóságunkat, hirtelen nem is értve, miről van szó. (itt elvesztettem a fonalat…)

Úristen! Az a rengeteg szenvedés, ami szíveket szorít össze. S csak azon múlik minden, mennyire éljük meg a kínt. Csak azon múlik, milyen tartalommal töltjük meg éveink pillanatait.

És minden ember gyönyörű és önfeláldozó… Az anya, az apa, a kőműves, a tanár, a kamionsofőr. A korán kelő és későn fekvő, az áldozat és a gyilkos, a beletörődő és az öngyilkos, a szerető és a gyilkos… (…itt sem tudtam válogatni a szavak között)

Milyen életeket élünk meg? Milyen érzésekkel töltjük meg magunkat és egymást? Valóban van értelme gyűlölködni és folyton csak mérgelődni? Valóban van értelme egymásnak, és magunknak szorongást okozni?

Mondd…!? Érzed, hogy mindannyian feladatot teljesítünk másokat és magunkat szolgálva. Mond…!? Érzed, hogy minden kétségbeesés és szeretet csak annyira a tiéd, mint amennyire szeretnél tőle megszabadulni. Minek átélni minden egyes gyötrő pillanatot, amikor semmi nem kötelez arra, hogy magadévá tedd!

Mondd!? Érzed, hogy magadat szeretve minden Csodává növi ki magát. Ha benned ilyenre képes a tudatosság, miért nem próbálod ki másokon is? Érzed, hogy a Szeretet mindenkiben Varázslatot indít el?

Egyformák vagyunk! Egyforma az érzés, amikor Szeretjük egymást. Nincs különbség, ha Szeretlek! Nincs semmi, amikor Szeretlek! Csak Te vagy és Én, meg a Szeretet! És amikor ezt érezzük, akkor Otthon vagyunk egy kicsit! Olyankor Hazamegyünk és megszűnik minden…

 

Eleve elrendeltetve az Eredendő kegyének meghajolva hálás vagyok az Életemért és azokért a pillanatokért, amit itt megtehetek Mindenkiért és Magamért!

 

Köszönöm!

 

 

2015. március 4.

Készíts ingyenes honlapot Webnode