Lassulj bele a Csendbe
Kivont karddal nekimenni az egy helyben, fegyvertelenül álló kőszobornak. Hadakozni és esetlenül belévágni acélnyelvünket, de csak szikrázik és elfáradva, zokogva a földre rogyni: Nekem ez nem megy!
Még meg sem álltál! Még nem is nézted meg se távolból, se közelről azt a szobrot! Még nem is jutott eszedbe, hogy egy pillanatra lelassulj a szobor sebességére és megfigyeld!
Csak egy kicsit kell koncentrálni. Egy kicsit felejtsd el a hétköznapok sürgését, egy pillanatra feledkezz meg a forgásról. Egy pillanatig hidd el, hogy az eszeveszett információáramlás közepén létezik egy olyan információ is, aminek nem kell digitális laboratórium.
Csak feledkezz bele a felhőkbe. Csak bambulj a vízparton és hallgasd, ahogy a nád meghajol a természetnek. Egy információhalmaz kering körülötted, de észre kell tudnod venni.
Először ne vedd észre azt, ami nyilvánvaló és mindenki számára elérhető. Először feledkezz meg a teljesen egyszerű Magadról. Első körben csukd be szemed, füled, orrod, bőröd és ne gondolj semmire. Az első lépés, hogy belelassulsz a Csendbe.
Megadod magad az először kilátástalannak tűnő Semminek. Mit vársz ettől? Mire vagy kíváncsi? Legjobb, ha elengeded a vágyakozás és kíváncsiság látszólag kielégítő szorítását. Engedd el az elme szükségleteit, melyeket sosem fogsz tudni igazából beteljesíteni. Azok újabb és újabb adagot kérnek mesterkélt világuk színesítésére. Mint egy drogost, kihasználja gyengeségeidet, félelmeidet, feltételezéseidet, vágyaidat, követeléseidet.
Add meg magad annak a bizonytalannak tűnő dolognak, amit úgy nevezünk: az elme Csendje. Kétséget és gyötrő bizonytalanságot szülő gondolatok nélkül talán félelmetesebb, mint azokkal?
Melyiket választod? „Kék vagy piros?” Ideje eldönteni…
Feküdj bele a Csendbe. Figyelmed kitágul és a kézzelfogható dolgokról ráfókuszálsz a láthatatlan rezgésekre. Engedj meg magadnak minden ellentétes dolgot, ami a nagyvilágon kívülről érkezik – Belőled!
Engedd meg magadnak, hogy figyelni tudj Magadra. Add meg magadnak azt a lehetőséget, hogy megismerd a belőled áradó információhalmazt. Nagyon értékes információt hordozol Magadról Magadban. És csak Te értheted meg. Csak Te vagy a nyitja azoknak a láthatatlan rezgéseknek, melyek Lelked tartalmát sugározzák.
Lelassulsz, megbékélsz a Csenddel, elfogadod Magad és értelmezni kezded belső mondanivalódat.
Ezek után nyisd szemedet, kezdj fülelni, illatokat érezni és tapintani.
Majd érkezz meg újra ahhoz a kőszoborhoz. Emlékszel? Acélfénnyel és elszánt akarattal ölre akartál menni Magaddal! Most sírva fakadsz, mert észreveszed csapásaid sebeit, repedéseit a szobron.
Kérlek, most, az új érzékeléseddel tapintsd végig szobrodat és simítsd át megbocsájtó szeretettel a hegeket. Akkor még nem tudtad, hogy nem így kell Önmagadhoz fordulni. Kérlek, nézz végig termeteden és csodáld meg az Eredendő erejét és szeretetét. Kérlek, ebben a fenséges Csendben lassan simogasd végig Lelkedet és széttárva karodat öleld meg. Békélj meg az elmúlt harcokkal, bocsásd meg magadnak harcias mivoltodat. Engedd el a fájdalmat és önhibáztatást. Nincs értelme tovább kínozni magadat…
Most már tudod, hogy mit, miért tettél akkor.
Most már tudod, hogyan kell cselekedned helyesen.
Ha kellőképpen belefeledkezel a Csendbe és megnyugszanak érzékeléseid, észre fogod venni szobrod mozgását. Apró rezdülésekből álló folyamatos mozgás. Észrevétlen változás. Hallhatatlan sugdolózás. Láthatatlan, soha véget nem érő teremtés. Folyamatos létrehozása az életnek.
Ekkor már Te is részese vagy a Teremtésnek. Észreveszed, hogy Te magad vagy a Teremtés, és Te is tudsz Teremteni.
Létrehoztad Magadat.
S a szobor, mely eddig konok mozdulatlanságával kétségbeesett önkívületbe sodort, most megadja magát Neked és szelíd odaadással, hálával köszöni meg tudatos békédet, harmóniádat és Szeretetedet.
Üdvözöld Magadat!
2015. március 2.
