Időről időre
Megfeszülve rohanok szikkadt, göcsörtös ráncaim fölött.
Lábam elakad holtvágányaim között.
Bokám sajogni és vérezni kezd,
Mialatt karom széttárva újrahódítom életem.
Térdre rogyva a hatalom előtt,
Csak nézem az elmúló időt,
Ahogy tengerbe vész minden perc,
Miket ajándékként életem lenyelt.
Haszontalan, jajduló bokám elernyed,
S szabadulva szemem tátongó lyukba mered.
Ne kapálózz, ne sikíts, csak engedj
Újra élni mindent, percről-percre.
Lényegét vesztve az Idő elmúlt.
Magával rántotta csillogva a Régmúlt.
De ellenállva a Most kegyelméért,
Se Jó, se Rossz, se Idő, mind megért.
2015. február 09.
_______________________________________________________________________________________________________
